Pánikbetegség gyógyítók honlapja

Tavaly volt vagy 6-7 keresőmarketing projektem, csak autósból 3, úgy értve hogy három külön honlap SEOzását végeztem, kettőt autóbérléssel és -kölcsönzéssel, egyet sofőrszolgálattal. De volt zárcserém, műanyag ablakon, betonvágásom és ipari kéményem is. A saját weboldalaim optimalizálásáról már ne is beszéljek. No és még ott volt az arvisura is…

Az idén óvatosabb voltam, egyetlen komoly és haladó projektumom a budapesti virtuális pánikrendelő blogszerű webhelyének a támogatása. Belső munkám is van benne, a tulajdonosa sajnos a tartalomfejlesztésben nem tart lépést az én hálózatépítésemmel, így aztán a pánikroham tüneteit olykor én sorolom fel… Ahogy az lenni szokott, a témába is beleástam magam, így a szorongásos pánikbetegségek és az agorafóbia mibenlétével nagyjából tisztába jöttem. A betegség kezelésére alkalmazott kognitív viselkedésterápia például kifejezetten érdekfeszítő.

Van még aztán a már elkezdett szerverhosztingos program, de ez megrekedni látszik, ugyancsak a honlaptulajdonos mulasztása miatt, sem a linkprofilt nem tisztították meg, sem a tartalmi fejlesztést nem végezték el. De én ettől nem esem pánikba: alkalmatlan honlap optimalizációját azzal kezdem, összeírom, mi a teendő. Én magam idegen  weblapot bütykölni nem állok.

Olvass tovább

Ajánló SeoBlog optimalizálása

Weboldal optimalizálás – SEO Blog

seo-blog-ajanlo optimalizálásHol volt, hol nem volt nekem egy ajánló marketingblogom, ahol netes-webes érdekességeket ajánlgattam olvasóimnak. De ezt a blogot sajnos egy ideje alig használtam. Mivel azonban változatlanul megtartotta most már magasnak számító GooglePageRank* értékét, ezért újra hadba állítottam SEO-munkáimhoz.

* elavult adat, jelenleg a MOZ Domain Authority a mérvadó (2023)

De ha már…, akkor persze mindezt nem öncélúan: valóban érdekes dolgokra igyekszem felhívni a figyelmet. Ajánlottam itt már sok jó jazzmuzsikát, régi rockzenét, bluest, most meg még kortárs zenét is, jelesül Ligeti Györgyöt. Ma egy régi kedvencemet mutattam be, a Marc Chagall életéről készült kis animációt, amelyben a nagy festő stílusába belebújva alkottak meg készítői, remek zsidó népzenét véve aláfestésnek.

Linképítés – Google első oldal

De nem lenne az a blog SEOblog, ha állandó aloldalai, posztjai  nem az általam egyre hivatásszerűbben űzött  linképítés és weboldal optimalizálás céljából íródnának, és ne a helyezésjavító keresőoptimalizálással foglalkoznának: két általános oldal mellett most a harmadik a virtuális szerverekkel foglalkozó projektemet segíti sikerre. Illetve lehet, hogy ez a program abba is marad, mert az optimalizálni kívánt honlap készítője hat hét alatt a minimális tartalomfejlesztést sem végezte el, mint ahogy a profiltisztítást sem.

Így pedig én meg a linkküldést nem kezdtem el, hiszen kikötésem volt, hogy csak a jelzett elvégzendők elvégzése után kezdem el az oldal közvetlen támogatását. Ez egyelőre prolongálódik. Gyenge tartalma előresorolni sokkal több vesződség.

Olvass tovább