Arvisura weboptimalizálás

2013 nyarán határoztam el, hogy meghekkelem az Arvisurát. Mármint hogy optimalizálási módszerekkel elérem: erre az idegen hangzású szóra rákeresve ne csupán egy hamis magyar őstörtének weboldalai jöjjenek elő, hanem olyasmi is, ami kis zavart kelthet a képtelen származástörténet híveinek a körében.

Aki még nem hallott róla: az Arvisurák olyan feljegyzések, amelyek a magyar nép genetikai származásába, legrégibb őstörténetébe, vándorlásaiba és történelmének egészébe enged betekintést – ám mindezt egy megszállott kohász fantáziáját követve.

Illetve hát a dolog azért ennél messzebbre mutat, mert ez az épphogy írástudó ózdi kohászember egyfelől eléggé különös körülmények között jutott arra az elhatározásra, hogy meg kell írnia “az igaz tudást”, másfelől a számtalan történeti képtelenség mellett sok ezer oldalas művében vannak meglepően alapos tudásról árulkodó részek is, ilyen például a finnugor néphagyomány egyes ősi tradícióinak a részletes bemutatása – eléggé érthetetlen, hogy a tanulatlan munkásember hogy, hol és mikor szerezte be azokat az ismereteket,  amelyeknek igazából nem volt a mű keletkezése idején hozzáférhető szakirodalma, illetve ha mégis, az csak igen kitartó kutatómunkával és nyelvismerettel volt elérhető. Az otthonából ki alig mozduló munkásember az 1950-es, 60-as, 70-es években nem juthatott hozzá ilyen forrásmunkákhoz.

Az Arvisurák keletkezésének nem csupán ez az érdekessége, hanem pl. az is, hogy támadói nem a valós történeti tények alapján igyekeznek cáfolni képtelenségeit, hanem abból indulnak ki, hogy az Arvisura nem nem más, mint a szovjet propagandagépezet terméke, amellyel a háború utáni években a megszállt területek népeinek valós néphagyományait felülírni igyekeztek. Erre számos bizonyítékot (vagy legalább is annak vélt érvet) felhoznak.

A legérdekesebb azonban az, hogy ez a képtelen “történeti munka” hogyan vált bizonyos körökben az igazság egyetlen hordozójává, hogyan hatolt be (és hatol a mai napig) a köztudatba, hogy szerzett egyetemi szinten híveket, megszállott Arvisura-hirdetőket…. Akik aztán körkörösen egymást igazolják és erősítik.

Nos, ennek a rendszernek a fogaskerekei közé igyekeztem kis SEO-homokszemeket szórni azzal, hogy néhány weboldalamat az arvisura és arvisurák kulcsszavakkal felhoztam az első 10 találat közé, illetve olyan pocízóba, ahonnan további helyezés-javulás elérhető.

Leginkább ezekről az oldalakról van szó (ezek közül még nem szerepel mindegyik a ranglisták élén, de bízhatóan oda fognak kerülni – az alábbi linkeknek is köszönhetően):