seo kategória bejegyzései

SEO = keresőoptimalizálás. Honlapok tartalmi optimalizálása + Linképítés. Keresőbarát weboldal, releváns tartalom és linkprofil építés. SEO szakértő, szakember: tanácsadás

Weboldalak PR-cikkek elhelyezésére

SEO-tevékenységem kilencedik évében jutottam arra az elhatározásra, hogy a keresőmarketing lehetőségek alkalmazása mellett ezek használatát másoknak is felkínálom. No persze nem teljesen önzetlenül…

Eddig csupán a pokeres és kaszinós oldalaimmal volt olyan szerencsém, hogy fizetett linkeket és ugyancsak fizetett Public Relations anyagokat helyezhettem el rajtuk. Illetve ott volt még az általam nem sokra tartott Sportfogadás szájtom,  na arra is mutatkozott némi kereslet.

Most azonban arra a döntésre jutottam, hogy kifejezetten erre a célra kell néhány blogomat és statikus rendszeremet ráállítanom.  Ezt részben már meg is tettem néhány értékes webhelyemmel, de most kifejezetten erre a célra új helyeket is létrehoztam, ahonnan egyrészt magas marketing-értékű optimalizált honlapjaimat ajánlom PR-cikkek elhelyezésére, másrészt ezeket is alkalmassá tettem arra, hogy ilyeneket befogadjanak. Emellett indítottam egy új blogot is Public Relations Blog címmel.

Az elsődleges cél ezek után az, hogy új webcímeimet a Google-találati rangsor élére optimalizáljam a PRcikk írás, PRcikk elhelyezés keresőkifejezésekkel. Döcögve halad a dolog, új weblapokkal manapság élre törni több mint verejtékeztető munka. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Wix keresőmarketing

Az ingyenes blogszolgáltatókkal és tárhelyszolgáltatókkal óvatosan kell bánni. Két okból is. Az első, hogy hiába találunk magunknak egy alkalmas reklámmentes helyet, bármikor megtörténhet, hogy aztán a szolgáltató mégiscsak elkezdeni ontani a reklámot – vagy legalábbis betesz egy disztrét appot a posztod alá. A másik veszély a megszűnés lehetősége. Volt részem mindkettőben. Az ember kemény munkával felhoz egy weboldalt a Google-listán, szerez számára PageRank értzéket – aztán egyszer beüt a krach.

Szegényember Vizzelfőz mégsem mondhat le az ingyenes helyekről, mert az optimalizációs munkához minél több domainról kell linket küldenie, mi több, az IP-címek is számítanak, így ha van egy jó tárhelye, nem igazi megoldás új és új domainokat beüzemelni rajta, mert a Goo persze azonnal tudja, hogy ugyanaz a tárhelytulajdonos  nyomja egy új cím alól a cuccost. Új és újabb tárhelyet meg mégsem vesz az ember csak azért, hogy onnan nyomassa a frissropogóst.  Így hát szükség van az ingyenes helyekre is. Ilyen lett nekem többek között a wix.com alá beüzemelt linképítő kis portálocska. Arra a kulcsszóra, hogy google linképítés – remekül feljött az élmezőnybe.

Ezen felbátorodva most csináltam egy keresőmarketing aloldalt, amelyet más ingyenes helyekről el is kezdtem támogatni. Bízva abban, hogy mire értékes PR-számot szerez, nem fog megszűnni.

Ugyanígy vannak egyebeim is, google-seo meg helyezés javítás és más keresőszavakra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Pánikbetegség gyógyítók honlapja

Tavaly volt vagy 6-7 keresőmarketing projektem, csak autósból 3, úgy értve hogy három külön honlap SEOzását végeztem, kettőt autóbérléssel és -kölcsönzéssel, egyet sofőrszolgálattal. De volt zárcserém, műanyag ablakon, betonvágásom és ipari kéményem is. A saját weboldalaim optimalizálásáról már ne is beszéljek. No és még ott volt az arvisura is…

Az idén óvatosabb voltam, egyetlen komoly és haladó projektumom a budapesti virtuális pánikrendelő blogszerű webhelyének a támogatása. Belső munkám is van benne, a tulajdonosa sajnos a tartalomfejlesztésben nem tart lépést az én hálózatépítésemmel, így aztán a pánikroham tüneteit olykor én sorolom fel… Ahogy az lenni szokott, a témába is beleástam magam, így a szorongásos pánikbetegségek és az agorafóbia mibenlétével nagyjából tisztába jöttem. A betegség kezelésére alkalmazott kognitív viselkedésterápia például kifejezetten érdekfeszítő.

Van még aztán a már elkezdett szerverhosztingos program, de ez megrekedni látszik, ugyancsak a honlaptulajdonos mulasztása miatt, sem a linkprofilt nem tisztították meg, sem a tartalmi fejlesztést nem végezték el. De én ettől nem esem pánikba: alkalmatlan honlap optimalizációját azzal kezdem, összeírom, mi a teendő. Én magam idegen  weblapot bütykölni nem állok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Ajánló SeoBlog optimalizálása

seo-blog-ajanloVolt nekem egy ajánló blogom, ahol netes-webes érdekességeket ajánlgattam olvasóimnak. De ezt a blogot egy ideje alig használtam, mivel azoban változatlanul megtartotta most már magasnak számító GooglePageRank értékét, ezért újra hadba állítottam SEO-mukáimhoz. De ha már…, akkor persze mindezt nem öncélúan: valóban érdekes dolgokra igyekszem felhívni a figyelemet. Ajánlottam itt már sok jó jazzmuzsikát, régi rockzenét, bluest, most meg még kortárs zenét is, jelesül Ligeti Györgyöt. Ma egy régi kedvencemet mutattam be, a Marc Chagall életéről készült kis animációt, amelyben a nagy festő stílusába belebújva alkottam meg készítői remek zsidó népzenét véve aláfestésnek.

Nem lenne az a blog SEOblog, ha aloldalai nem a keresőoptimalizálással foglalkoznának: két általános oldal mellett most a harmadik a virtuális szerverekkel foglalkozó projektemet segíti sikerre. Illetve lehet, hogy ez a program abba is marad, mert az optimalizálni kívánt honlap készítője hat hét alatt a minimális tartalomfejlesztést sem végezte el, mint ahogy a profiltisztítást sem. Így pedig én meg a linkküldést nem kezdtem el, hiszen kikötésem volt, hogy csak a jelzett elvégzendők elvégzése után kezdem el az oldal közvetlen támogatását. Ez egyelőre prolongálódik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Pucér nők optimalizálása :)

Linképítő blogomban beszámoltam az úgynevezett spontán keresőoptimalizálásról. Ennek lényege, hogy erős webhelyen egy jól megalkotott oldal (blog esetében poszt) a rendszer belső linkjeinek – és persze tartalmának – köszönhetően külső segítség nélkül is előkelő Google-helyezést szerezhet. No persze ez nem kunszt, ha mondjuk egy hopax legomenon az oldal címe és ezzel kerül élpozícióba – nem lévén egyetlen riválisa sem. Ritka kifejezésekre sem mutat ez nehézséget. A teljesítmény akkor figyelemre méltó, ha gyakran szereplő, sok oldalon megtalálható, címbe, címkékbe is kiemelt kulcsszóval kerül weboldalunk az élre. Ebben a blogban is beszámoltam már ilyenről (volt-amper-watt), de még ez a szókombináció is eléggé ritkának számítható. Most azonban azzal a kifejezéssel lett egy kijevi fotót aktjait bemutató posztom első helyezett, hogy: pucér nők.  Pedig ez bizony eléggé keresett fogalom, sóvár nyálcsorgató férfiak a magyar nyelvterületen ezerszámra gépelik a keresőbe. Az én blogomra kattintva talán kicsit csalódnak, mert igaz ugyan, hogy meztelen hölgyeket találnak a betűzött fényképeken, de ezeknek a java mégis inkább művészfotó vagy igen igényes reklámfotó, nem kifejezetten az, amire az élvezkedni vágyó pasasok vágynak. Igaz, ők inkább a szex, pornó vagy legalábbis erotika szavakat gépelik be.  Mégis akadhatnak elegen, akik pont a pucér nők megfogalmazást választják, ha nem így lenne, posztom sem volna blogom leglátogatottabb helyévé. Mi lett volna, ha még optimalizálom is… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Volt egyszer egy pillangószív

2006-ot írtunk. Már tíz éve volt számítóképem és hetedik éve internetem is. Hat éve, hogy saját honlapokat is készítettem. De bizony a keresőoptimalizálásról nem sokat tudtam, mi több, weboldalaimat olyan gyatra keretes rendszerben készítettem, hogy a Google semmit sem látott belőle. Ez nem is nagyon érdekelt. Aztán… Beugrottam a mélyvízbe. Így számoltam be erről az első magyar SEO-verseny második hónapjában:

Ha agyonlőnek se tudtam volna megmondani egy hónappal ezelőtt, mi az a keresőmarketing meg a keresőoptimalizálás. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy benevezzek és teljes erőbedobással beszálljak az első magyar keresőoptimalizáló versenybe. Mivel amatőrök számára is érthető volt a versenykiírás, ízibe kaptam magam, elsők között jelentkeztem.

Az erőpróba meghirdetése pillanatában a Google nem adott egyetlen találatot sem arra a szóra, hogy pillangószív, a cél az volt: készítsünk olyan weblapot, amely év végére első lesz a találati listán ezzel a kulcsszóval.

Megpróbáltam a SEO lényegét is megfogalmazni: “ha valaki cipőfelsőrész-készítőt vagy befektetési tanácsadót keres és az internetet hívja segítségül, akkor nagy valószínűséggel rákeres a kifejezésre, és az elsőként kínált honlapokat megnézve választ szolgáltatást, ad le rendelést; aki feljebb van a listán, sokkal jobbak az esélyei – nagyjából ez a keresőmarketing lényege.” – Kicsit primitív megközelítés, de azért a dologra rámutat.

És hát optimalizáltam bőszen, blogot is indítottam, ma is működik, profilját többször alakítgattam, most többek között egy új projektemhez nyújt segítséget:

Aztán kicsit fantáziáltam is, elképzeltem a fényes jövőt. Sorra veszik fel az áhított nevet cserkészcsapatok, nőegyletek, szabadidőklubok, lesz majd ilyen nevű aprósütemény, parfüm, focicsapat, rockzenekar, autómárka, üzletház és lakópark.

Végül a versenyen a sok profi között én lettem az 5., a 9. és a 10. is… Más-más optimalizált honlappal. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

A keresőmarketingről

Érdekes, hogy a SEO-oldalak többsége a keresőmarketingről szinte csak annyit mond, hogy annak legfontosabb része a keresőoptimalizálás – és utána már ezt a fogalmat tárgyalják részletesen.  Szó se róla, a keresőoptimalizálás a legnagyobb szekciója annak, amit keresőmarketing egyesít, de azért itt sok egyéb dolog is van, amiről mintha kicsit megfeledkeznének a magukat keresőmarkleting szakértőnek gondolók.  Ugyanis minden olyan módszer és eljárás, ami eltér a klasszikus SEO-tól, de kapcsolatos a weboldalaknak a keresőtalálatok közt való üzleti (tágabban marketing) célú megjelenésével, az már a kereső marketing tevékenység alá sorolható.

Mire gondolok például:  üzenet a honlapok description meta tagben. Ha ebbe olyasmit írunk, ami nem tartozik a kulcsszavas keresőoptimalizálás körébe,  az nem azt a célt szolgálja, hogy a honlap jól szerepeljen a listán, hanem ennek akár ellenében is hat, viszont olyan pótlólagos infót közöl, amire a böngésző “ráharaphat”, akkor az már keresőmarketinges fogás, hiszen egyfelől a keresőtalálatokban jelenik meg a szájt leírásaként, másfelől kifejezett marketingcélokat szolgál.

Ha például a weboldal arra van seózva, hogy honlapoptimalizálás, de a leírásban nem az ezzel a fogalommal kapcsolatos infók vannak, hanem mondjuk az, hogy “kutyabarátoknak kedvezmény”,  az már marketingfogás, amely a megfogalmazója szerint több szimpatikus ebtulajdonos kattintását válthatja ki, mint ahány sintérlelkű rosszemberét elriasztja.

Ilyen lehetőség az is, ha sikerül elérnünk, hogy a Google részletes találati eredményt adjon honlapunkról, megjelenítve például fő menüsorunk: ez is módot ad SEM-infók közlésére és figyelemfelkeltésre.

Share

1 watt = 1 volt × 1 amper

Bármilyen sorrendben írhatod a Google-ba azt a három szót, hogy volt, amper, watt – eredményként elsőként az én bázis-blogom egy bejegyzése ugrik a találati lista élére. Pedig ezt a honlapot soha nem optimalizáltam (no most azért küldök egy linkecskét), mégis első lett.  A weboldal látogatottsága is elég magas, furcsa, hogy ilyen sokan keresik az interneten a feszültség, áramerősség és teljesítmény összefüggését. Bárhogy is: minden kattintás az én blogomat erősíti egy picikével, ami jól is jön, mert egyre inkább az élre török azzal a kifejezéssel is, hogy Google első hely.  Arról már nem is beszélve, hogy a pánikbetegséggel és agorafóbiával kapcsolatos honlapjaim is szaporodnak, minek köszönhetően a pártfogásom alá vett blog is elkezdte várhatóan fényes pályafutását a kulcsszavas keresőtalálatok között. Így hát én már nem is pánikolok és fóbiám sincs, feszkóm, áramerőm és teljesítményem annál inkább  :) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Kárpáti Igaz Szó

Egy ideje a Kárpátalja legolvashatatlanabb újságja eposzi jelzővel illetem nagymúltú (de kis jelenű) lapunkat. Papírverzióját úgyszólván soha nem veszem a kezembe (igazából egy ideje fóbiás lettem: undorodom a nyomdafestékkel beszennyezett papír érintésétől), de a honlapját olvasgatok, pontosabban: bele-belenézek. Nem meglepő, hogy a lap nevére keresve éppen ez a szájt szerepel a Google első találati helyén. Pontosabban: szerepelt. Most ugyanis valamiért eltűnt és az újság régi webhelye lett listavezető.

Ez újra megbizsergette a fantáziámat: jó móka lenne saját lapjuk helyett az én kis sajtótörténeti weboldalamat odacsempészni első helyre… Az első 10-ben most is benne van, talán nem kellene nagyon erőlködni.  Persze azért gőzerővel ezt nem kezdem el erőltetni, de ha félkézzel sikerül… A hecc kedvéért… És ha marad rá időm. Ugyanis alighanem jövő hónaptól új keresőoptimalizálási projektbe kezdek. A téma a pánikbetegség: egy magánrendelő honlapjának az optimalizálást fogom végezni nagy valószínűséggel. Ahogy leggyakrabban tenni szoktam: már most elkezdtem a rálényegítő munkát. Voltaképp ez a poszt is hasonló célt szolgál amellett, hogy remek linkeket küld saját Igazszós webhelyeimre. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share

Távolság Budapesttől

Vitatott a honlapoptimalizálással foglalkozók körében, hogy egy-egy weboldal Google-sikerében mekkora jelentősége van a látogatottságnak. Hogy a besorolás és a forgalom között nincs közvetlen megfeleltetés, az valószínű, ám az is bizonyos, hogy magas látogatottságú honlappal könnyebb sikert elérni. Ez különösen így van, ha nem direkt, hanem keresőforgalomról van szó, azaz a látogatók jelentős hányada keresések után nyitja meg az oldalt. Ennek még akkor is jelentősége van, ha nem speciel a nagy forgalmú webapot optimizáljuk, hanem a rendszerhez találó másik szájtot. A megtalálás után történő megnyitások ez esetben is növelik a rendszer egészének presztizsét (pl. a domain és az IP-cím renoméját), ezzel hozzájárulhatnak a szisztéma más honlapjainak a pozíciószerzéséhez is.

Hogy egy-egy webrendszeren belül különös jelentősége lehet a magas forgalmú lapok jelenlétének, példám bizonyítja.  A balládium.hu rendszeren belül egy szájtommal sikerül napi közel ezres számú forgalmat gerjesztenem azzal, hogy az oldalon elhelyeztem egyes városoknak Budapesttől való távolságát – és persze alapos opztimalizálás alá vetettem a webhelyet. A rákeresések szépen megugrottak és ma már több európai és magyarországi nagyváros tekintetében Google-első a honlapom. Egészen bizonyos vagyok abban: ennek szerepe lehet abban, hogy a domain alá tartozó más oldalaim is élpozíciót foglaltak el nem egy kulcsszóval. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Share