Hamis magyar mítosz: Arvisura Igazszólás
Aki még nem hallott róla: az Arvisurák olyan feljegyzések, amelyek látszólag a magyar nép genetikai származásába, legrégibb történelmébe, vándorlásaiba és történelmének egészébe enged betekintést. Szerzője – egy megszállott kohász -hiteles őstörténeti műnek szánta, valójában fantáziájának terméke, teljességgel tudománytalan.
Afféle nemzeti mítosz is lehetne, ha népi hagyományra épülne és a folklór kereteibe illene. Vagy irodalmi lehetne műmítoaz jellegű, mint Arany Jánosé (Rege a csodaszarvasról). Ám sem a népköltészet, sem az irodalmiság nem hagyott értékelhető nyomokat a könyvalakban kétszer is megjelent hagyatékon. Mint ahogy a történelem, földrajz, nyelvtudomány se sokkal többet.
Megismerkedve ezzel a hamis mítosszal, és elcsodálkozván azon, hogy a tanítás követő igaznak hiszik az abban foglaltakat, merész elhatározásra jutottam.
2013 nyarán döntöttem e, hogy megpróbálom meghekkelni az Arvisurát.
Nevezetesen: keresőoptimalizálási módszerekkel igyekszem elérni, hogy: erre az idegen hangzású szóra rákeresve ne csupán a hamis magyar őstörtének weboldalai jöjjenek elő, hanem olyasmi is, ami kis zavart kelthet a képtelen származástörténet híveinek a körében.
Az Arvisurák eredete, keletkezése
Előtörténetének érdekessége nem csupán az, hogy a szövegek egy tanulatlan ózdi vaskohász tollából származnak, hanem az is, hogy tudásának forrásairól maga azt állította:
- egy Ózd környékére a II. Világháború vége felé ledobott szovjet ejtőernyős rovósámán avatta be az Arvisurák igazszóló tanításába
- az említett ejtőernyős halála után a szerző bő két évtizeden át „agyrádió” segítségével közvetlenül a kollektív tudatalattiból
- illetve saját megvilágosodásaiból merítette ismeretei
Érdekesség még, hogy az álmítosz támadói nem a valós történeti tények alapján igyekeznek cáfolni képtelenségeit, hanem abból indulnak ki, hogy az Igazszólás nem más, mint a szovjet propagandagépezet terméke, amellyel a háború utáni években a megszállt területek népeinek valós néphagyományait felülírni igyekeztek. Erre számos bizonyítékot (vagy legalább is annak vélt érvet) felhoznak.
Illetve hát a dolog azért ennél messzebbre mutat, mert ez az épphogy írástudó ózdi kohászember egyfelől eléggé különös körülmények között jutott arra az elhatározásra, hogy meg kell írnia „az igaz tudást”, másfelől a számtalan történeti képtelenség mellett sok ezer oldalas művében vannak meglepően alapos tudásról árulkodó részek is. Ilyen például a finnugor néphagyomány egyes ősi tradícióinak a részletes bemutatása.
Eléggé érthetetlen, hogy a tanulatlan munkásember hogyan, hol és mikor szerezte be azokat az ismereteket, amelyeknek igazából nem volt a mű keletkezése idején hozzáférhető szakirodalma. Illetve ha mégis, az csak igen kitartó kutatómunkával és nyelvismerettel volt elérhető. Az otthonából ki alig mozduló munkásember az 1950-es, 60-as, 70-es években nem juthatott hozzá ilyen forrásmunkákhoz.
Azonban a legérdekesebb az, hogy ez a képtelen „történeti munka” hogyan vált bizonyos körökben az igazság egyetlen hordozójává, hogyan hatolt be (és hatol a mai napig) a köztudatba, hogy szerzett egyetemi szinten híveket, megszállott Igazszólás-hirdetőket…. Akik aztán körkörösen egymást igazolják és erősítik.
Hogyan lehetséges, hogy a zavaros fantáziaszülemény 2024-ben 3 kötetben ÚJ ARVISURA címen újra megjelent?
