Pánikbetegség gyógyítók honlapja

Tavaly volt vagy 6-7 keresőmarketing projektem, csak autósból 3, úgy értve hogy három külön honlap SEOzását végeztem, kettőt autóbérléssel és -kölcsönzéssel, egyet sofőrszolgálattal. De volt zárcserém, műanyag ablakon, betonvágásom és ipari kéményem is. A saját weboldalaim optimalizálásáról már ne is beszéljek. No és még ott volt az arvisura is…

Az idén óvatosabb voltam, egyetlen komoly és haladó projektumom a budapesti virtuális pánikrendelő blogszerű webhelyének a támogatása. Belső munkám is van benne, a tulajdonosa sajnos a tartalomfejlesztésben nem tart lépést az én hálózatépítésemmel, így aztán a pánikroham tüneteit olykor én sorolom fel… Ahogy az lenni szokott, a témába is beleástam magam, így a szorongásos pánikbetegségek és az agorafóbia mibenlétével nagyjából tisztába jöttem. A betegség kezelésére alkalmazott kognitív viselkedésterápia például kifejezetten érdekfeszítő.

Van még aztán a már elkezdett szerverhosztingos program, de ez megrekedni látszik, ugyancsak a honlaptulajdonos mulasztása miatt, sem a linkprofilt nem tisztították meg, sem a tartalmi fejlesztést nem végezték el. De én ettől nem esem pánikba: alkalmatlan honlap optimalizációját azzal kezdem, összeírom, mi a teendő. Én magam idegen  weblapot bütykölni nem állok.

Olvass tovább

Ajánló SeoBlog optimalizálása

Weboldal optimalizálás – SEO Blog

seo-blog-ajanlo optimalizálásVolt nekem egy ajánló blogom, ahol netes-webes érdekességeket ajánlgattam olvasóimnak. De ezt a blogot egy ideje alig használtam, mivel azonban változatlanul megtartotta most már magasnak számító GooglePageRank értékét, ezért újra hadba állítottam SEO-munkáimhoz. De ha már…, akkor persze mindezt nem öncélúan: valóban érdekes dolgokra igyekszem felhívni a figyelmet. Ajánlottam itt már sok jó jazzmuzsikát, régi rockzenét, bluest, most meg még kortárs zenét is, jelesül Ligeti Györgyöt. Ma egy régi kedvencemet mutattam be, a Marc Chagall életéről készült kis animációt, amelyben a nagy festő stílusába belebújva alkottam meg készítői remek zsidó népzenét véve aláfestésnek.

Linképítés – Google első oldal

De nem lenne az a blog SEOblog, ha állandó aloldalai, posztjai  nem az általam egyre hivatásszerűbben űzött  linképítés és weboldal optimalizálás céljából íródnának, és ne a helyezésjavító  keresőoptimalizálással foglalkoznának: két általános oldal mellett most a harmadik a virtuális szerverekkel foglalkozó projektemet segíti sikerre. Illetve lehet, hogy ez a program abba is marad, mert az optimalizálni kívánt honlap készítője hat hét alatt a minimális tartalomfejlesztést sem végezte el, mint ahogy a profiltisztítást sem. Így pedig én meg a linkküldést nem kezdtem el, hiszen kikötésem volt, hogy csak a jelzett elvégzendők elvégzése után kezdem el az oldal közvetlen támogatását. Ez egyelőre prolongálódik.

Olvass tovább

Pucér nők optimalizálása :)

Linképítő blogomban beszámoltam az úgynevezett spontán keresőoptimalizálásról. Ennek lényege, hogy erős webhelyen egy jól megalkotott oldal (blog esetében poszt) a rendszer belső linkjeinek – és persze tartalmának – köszönhetően külső segítség nélkül is előkelő Google-helyezést szerezhet. No persze ez nem kunszt, ha mondjuk egy hopax legomenon az oldal címe és ezzel kerül élpozícióba – nem lévén egyetlen riválisa sem. Ritka kifejezésekre sem mutat ez nehézséget. A teljesítmény akkor figyelemre méltó, ha gyakran szereplő, sok oldalon megtalálható, címbe, címkékbe is kiemelt kulcsszóval kerül weboldalunk az élre. Ebben a blogban is beszámoltam már ilyenről (volt-amper-watt), de még ez a szókombináció is eléggé ritkának számítható. Most azonban azzal a kifejezéssel lett egy kijevi fotót aktjait bemutató posztom első helyezett, hogy: pucér nők.  Pedig ez bizony eléggé keresett fogalom, sóvár nyálcsorgató férfiak a magyar nyelvterületen ezerszámra gépelik a keresőbe. Az én blogomra kattintva talán kicsit csalódnak, mert igaz ugyan, hogy meztelen hölgyeket találnak a betűzött fényképeken, de ezeknek a java mégis inkább művészfotó vagy igen igényes reklámfotó, nem kifejezetten az, amire az élvezkedni vágyó pasasok vágynak. Igaz, ők inkább a szex, pornó vagy legalábbis erotika szavakat gépelik be.  Mégis akadhatnak elegen, akik pont a pucér nők megfogalmazást választják, ha nem így lenne, posztom sem volna blogom leglátogatottabb helyévé. Mi lett volna, ha még optimalizálom is…

Olvass tovább

Volt egyszer egy pillangószív

2006-ot írtunk. Már tíz éve volt számítóképem és hetedik éve internetem is. Hat éve, hogy saját honlapokat is készítettem. De bizony a keresőoptimalizálásról nem sokat tudtam, mi több, weboldalaimat olyan gyatra keretes rendszerben készítettem, hogy a Google semmit sem látott belőle. Ez nem is nagyon érdekelt. Aztán… Beugrottam a mélyvízbe. Így számoltam be erről az első magyar SEO-verseny második hónapjában:

Ha agyonlőnek se tudtam volna megmondani egy hónappal ezelőtt, mi az a keresőmarketing meg a keresőoptimalizálás. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy benevezzek és teljes erőbedobással beszálljak az első magyar keresőoptimalizáló versenybe. Mivel amatőrök számára is érthető volt a versenykiírás, ízibe kaptam magam, elsők között jelentkeztem.

Az erőpróba meghirdetése pillanatában a Google nem adott egyetlen találatot sem arra a szóra, hogy pillangószív, a cél az volt: készítsünk olyan weblapot, amely év végére első lesz a találati listán ezzel a kulcsszóval.

Megpróbáltam a SEO lényegét is megfogalmazni: “ha valaki cipőfelsőrész-készítőt vagy befektetési tanácsadót keres és az internetet hívja segítségül, akkor nagy valószínűséggel rákeres a kifejezésre, és az elsőként kínált honlapokat megnézve választ szolgáltatást, ad le rendelést; aki feljebb van a listán, sokkal jobbak az esélyei – nagyjából ez a keresőmarketing lényege.” – Kicsit primitív megközelítés, de azért a dologra rámutat.

És hát optimalizáltam bőszen, blogot is indítottam, ma is működik, profilját többször alakítgattam, most többek között egy új projektemhez nyújt segítséget:

Aztán kicsit fantáziáltam is, elképzeltem a fényes jövőt. Sorra veszik fel az áhított nevet cserkészcsapatok, nőegyletek, szabadidőklubok, lesz majd ilyen nevű aprósütemény, parfüm, focicsapat, rockzenekar, autómárka, üzletház és lakópark.

Végül a versenyen a sok profi között én lettem az 5., a 9. és a 10. is… Más-más optimalizált honlappal.

Olvass tovább

A keresőmarketingről

Érdekes, hogy a SEO-oldalak többsége a keresőmarketingről szinte csak annyit mond, hogy annak legfontosabb része a keresőoptimalizálás – és utána már ezt a fogalmat tárgyalják részletesen.  Szó se róla, a keresőoptimalizálás a legnagyobb szekciója annak, amit keresőmarketing egyesít, de azért itt sok egyéb dolog is van, amiről mintha kicsit megfeledkeznének a magukat keresőmarkleting szakértőnek gondolók.  Ugyanis minden olyan módszer és eljárás, ami eltér a klasszikus SEO-tól, de kapcsolatos a weboldalaknak a keresőtalálatok közt való üzleti (tágabban marketing) célú megjelenésével, az már a kereső marketing tevékenység alá sorolható.

Mire gondolok például:  üzenet a honlapok description meta tagben. Ha ebbe olyasmit írunk, ami nem tartozik a kulcsszavas keresőoptimalizálás körébe,  az nem azt a célt szolgálja, hogy a honlap jól szerepeljen a listán, hanem ennek akár ellenében is hat, viszont olyan pótlólagos infót közöl, amire a böngésző “ráharaphat”, akkor az már keresőmarketinges fogás, hiszen egyfelől a keresőtalálatokban jelenik meg a szájt leírásaként, másfelől kifejezett marketingcélokat szolgál.

Ha például a weboldal arra van seózva, hogy honlapoptimalizálás, de a leírásban nem az ezzel a fogalommal kapcsolatos infók vannak, hanem mondjuk az, hogy “kutyabarátoknak kedvezmény”,  az már marketingfogás, amely a megfogalmazója szerint több szimpatikus ebtulajdonos kattintását válthatja ki, mint ahány sintérlelkű rosszemberét elriasztja.

Ilyen lehetőség az is, ha sikerül elérnünk, hogy a Google részletes találati eredményt adjon honlapunkról, megjelenítve például fő menüsorunk: ez is módot ad SEM-infók közlésére és figyelemfelkeltésre.

1 watt = 1 volt × 1 amper

SEO-teljesítmény: Google első

SEO keresőoptimalizálás
SEO Google: keresőoptimalizálás. Weboldal optimalizálás

Bármilyen sorrendben írhatod a Google-ba azt a három szót, hogy volt, amper, watt – eredményként elsőként az én bázis-blogom egy bejegyzése ugrik a találati lista élére. Pedig ezt a honlapot soha nem optimalizáltam (no most azért küldök egy linkecskét), mégis első lett.  Igaz, tartalmilag optimalizáltam. A weboldal látogatottsága is elég magas, furcsa, hogy ilyen sokan keresik az interneten a feszültség, áramerősség és teljesítmény összefüggését. Bárhogy is: minden kattintás az én blogomat erősíti egy picikével, ami jól is jön, mert egyre inkább az élre török azzal a kifejezéssel is, hogy Google első hely.  Arról már nem is beszélve, hogy a pánikbetegséggel és agorafóbiával kapcsolatos honlapjaim is szaporodnak, minek köszönhetően a pártfogásom alá vett blog is elkezdte várhatóan fényes pályafutását a kulcsszavas keresőtalálatok között. Így hát én már nem is pánikolok és fóbiám sincs, feszkóm, áramerőm és teljesítményem annál inkább  :) Még a végén valóban SEO-szakértő leszek.

Olvass tovább